Figurina Bábszínház

Figurina Kulturális Egyesület

Színház

A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Negyven év után ez volt Magyarországon az első magánbábszínház. Ma már állandó tagnak tekinthető Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila is.

A Figurina műsoraival rendszeresen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon (külföldi fellépéseinkről lásd az „Utazásaink” rovatot!) , de immár tíz éve jelen van különféle előadásával Budapest több színházának (Bárka, Kolibri, Komédium, Merlin) műsorán is.

A Figurina szakmai munkájának, sikeres pályázatainak köszönhetően rendszeres támogatottja a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Alapjának, a Művelődési Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A két alapító tag – Siklósi Gábor és Fers Klára - 2010-ben Blattner Géza-díjat kapott.

A Figurina a bábművészet széles skáláján játszik: használ hagyományos bábokat, él a technika adta varázslat eszközeivel, van óriásbábos műsora, de jellemzően a fantáziára épülő kéz- és tárgyjátékokkal kívánja szórakoztatni, oktatni, kreatív játékra bátorítani a gyermekeket és a nyitott szellemű felnőtteket.

A Figurina műsorait – a bábművészet hagyományai szerint – általában maga írja, tervezi és készíti.

A Figurina szívesen viszi műsorait bárhová, de 2008 óta saját otthont épített Budapesten (lásd a „Kőszínházunk” rovatot!), ahol rendszeresen tart előadásokat kicsiknek és nagyoknak.

Kapcsolat

Cím: 1024 Budapest, Retek u. 17.
E-mail: figurina@figurina.hu
Telefon:
Web: "