Hegedűs Zsolt Facebook-oldalán vasárnap megjelent bejegyzése egy valós és súlyos problémára hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor könnyen félrevezetheti azokat az olvasókat, akik nem ismerik az állami szolgáltatói szektor működését, illetve a minisztériumok feladat- és felelősségi körét.
Elöljáróban fontos rögzíteni: a Független Előadó-művészeti Szövetség az NKA döntéseinek nyilvánosságra kerülése után két nappal ismeretlen tettes ellen feljelentést tett hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt. Ebben az ügyben e cikk szerzője aligha vádolható elfogultsággal.
A bejegyzés érvelése azt a benyomást kelti, mintha a kultúra túlfinanszírozott lenne, és az NKA által megítélt támogatások egésze indokolatlan kiadás volna. Ezzel szemben mi a következő kérdést tartjuk lényegesnek: miként keletkezhetett az NKA hagyományosan 12–15 milliárd forintos éves működési keretén felül további, hasonló nagyságrendű forrás?
Hegedűs úr megközelítését udvariasan, de határozottan visszautasítjuk. Indokolt és szükséges az NKA-t fedőszervként használó kampányfinanszírozás gyanújának vizsgálata. Ugyanakkor ennek összevetése az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmek rendszerének súlyos és sürgősen megoldandó problémáival félrevezető, és – akaratlanul is – a demagógia határát súrolja.
Álláspontunk szerint elsőként azt kell tisztázni, hogyan történhetett meg a pályázatok bonyolítása a Nemzeti Kulturális Alap belső szabályainak megkerülésével, illetve ezzel párhuzamosan fel kell tárni a felelősségi viszonyokat is. Nem valószínű, hogy a spontán pénzosztás ötlete egyetlen döntéshozótól származott; a kormányzati döntéshozatal kollektív felelősséget feltételez. Ezzel vissza is utalnánk Hegedűs úr bejegyzésére: igen, felelős miniszterként Hankó Balázs is ott kellett hogy üljön a kormányüléseken.
Nem tekinthető megoldásnak, hogy a kultúra – vagy az NKA – forrásait csökkentsük annak érdekében, hogy egy másik, szintén fontos területen pótoljuk az állami finanszírozás hiányát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az NKA által megítélt támogatások (normális működés esetén) fontos kulturális és társadalmi célokat szolgálnak. A valódi megoldás nem az egyes területek egymással való szembefordítása, hanem az átlátható, szabályszerű és felelős közpénzfelhasználás biztosítása. Ez az a minimum, amely minden közpolitikai területen – így a kultúrában és az egészségügyben is – elvárható.
